Főmenü:

Reklámajándék, céges ajándék és üzleti ajándék. A világ egy ajándék - PCP Promotion

Keresés

A tartalomhoz

Reklámajándék, céges ajándék, reprezentációs ajándéktárgy és üzleti ajándékok. PCP Promotion - A világ egy ajándék

Információk



Meghatódottsággal vegyes büszkeséggel olvastuk a következő sorokat:

"
Megkaptam, és hálásan köszönöm a leszállított bögréket, valóban nagyon szépek lettek! Tudom, hogy elcsépelt szól, ill. fogalom, de a "mai világban" sajnos nem nagy értéke van az adott szónak, a megbeszélt dolgoknak. Ezért különös öröm számomra, hogy megtaláltam Önöket, akik kedvességükkel, pontosságukkal, és egyben precizitásukkal üdítő színfolt ebben a becsapós, átverős világban. Nagyon szépen köszönöm munkájukat, valamint az ajándék prospektust és tollakat, már maga a katalógus is azt mutatja, hogy valóban komoly cégről van szó. Bízom abban, hogy a jövőben is lesz majd e fajta együttműködésünk, ill. biztos, hogy én a jövőbe is Önöktől rendelek. Munkájukhoz sok sikert, Isten minden áldását kívánva vagyok tisztelettel, őszinte nagyrabecsüléssel:

Molnár Péter plébános"

Köszönjük!


Dicsekedni könnyű, reklámajándékot szállítani kevésbé... sok partnerrel dolgoztunk már együtt sikeresen, akár közvetve, akár közvetlenül tekintünk az együttműködésre. Kis- és középvállalatok, multik, egyéni vállalkozók, közigazgatási szervezetek, iskolák, - mi tiszteljük és becsüljük őket egyaránt. Nem kenyerünk az önfényezés, azonban munkáinkra büszkék vagyunk. Álljon hát itt egy kis szemelvény belőlük:

A1 Wellness
AIESEC
Allied Solutions
Atradius
Bayer
Betalarm
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Biropharma
Bourbon Rendezvényház
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Cora
Dunalog
Dynamic Security Systems
Electronic Market
Família
Feromix
Fidelitas
FIDESZ
Ford
Freudenberg
Generali-Providencia Zrt.
Golder Zrt.
Heavy Tools
Heller Farkas Főiskola
Hope For Kft.
Hotel Aurum
Höfstadter
IDG Hungary Kft - Gamestar
In+H
Inspire Rendezvényügynökség
International Police Association (IPA)
Invázió
Invisible Protection
Iroda.hu
Japán Nagykövetség
Jog Pont
Kecskeméti Főiskola
Kéménytechnika
Kép-Hír Kft.
Klub Next
Kőrös Kertész
Kulcs-Szoft
M1 Szélvédő Szervíz Kft.
Magna Cum Laude zenekar
Magyar Gyorsulási Szövetség (MGYSZ)
Magyar Légierő
Magyar Stratégiai Társasjáték Egyesület
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ)
Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesülete
Makor Kft.
Mandala Wellness
Mantra
Marquard Media
Med CFS
Media Water
Mineral Holding
MSD
Nero M5
NetFone
Next Production
OÉTI
OKI
Orosco
Őrmező Közösségi Ház
PARK Italdiszkont
PCC AFT Europe
Pepperea
Personal Best
PNG
Postás Szakszervezet
Pronobiscum Vagyonvédelmi Kft.
PSE Szentendre
Public Affairs (-bár rájuk nem vagyunk túl büszkék. Jól nem fizettek ki semmit.)
RAABE
Raiffeisen Bank Zrt.
Ramada Plaza
Reklám Vill
SAAB
Samsung
SCD Jeans
Schneider Energy
Seagull
Seat
Soft Consulting
SOLE
Special Event
S-tile
SZÁMALK
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Tellér
Tequa-TÜV
UniCredit Bank
Vario Autó
Vásár Market



...és még sorolhatnánk.


Főoldal | Ajándékaink | Aktuális | Információk | Ajánlatkérés | Megrendelés | Kapcsolat | Oldaltérkép

Pagerank ellenőrzés

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe